- Nagyon örültem a klub megkeresésének - mesélte Tóth Franka. - Azonnal megtetszett a felvázolt koncepció, amelynek részese lehetek. Egy fiatal maggal kezdjük a szezont, amiben hatalmas potenciált látok egyéni és csapatszinten egyaránt. Izgatottan várom, hogy az országszerte híres diósgyőri szurkolók előtt léphessek pályára piros-fehér színekben.

- Franka személyében az egyik legtehetségesebb utánpótlás válogatott játékost sikerült a DVTK-hoz szerződtetnünk. 4-es poszton érzi legjobban magát a pályán, de más szerepkörben is látunk benne fantáziát. Fizikálisan kell még elsősorban előre lépnie, nagy erősítés lesz a következő években, hosszú távon számolunk vele - nyilatkozta Völgyi Péter, az Aluinvent DVTK sportszakmai igazgatója.

Franka a Vasasban nevelkedett, és a múlt évben BEAC-ban játszott. 2018. szeptember 30-án 17 évesen a Vasas Akadémia színeiben mutatkozott be az élvonalban a Győr elleni idegenbeli mérkőzésen. Az idény második felében már a BEAC-nál a felnőttek között számítottak rá, hiszen 11 mérkőzésen is pályára lépett, ahol a statisztikái: 5,4 pontot, 2,5 lepattanót, 1 gólpasszt átlagolt a meccsenkénti 18,8 percnyi játékideje alatt.  Érdekesség, hogy az egyik legtöbb pontot (10 pont) éppen az Aluinvent DVTK elleni mérkőzésen szerezte.

Édesapja, dr. Tóth Frank 256-szoros válogatott, Európa-bajnok, világbajnoki ezüst- és bronzérmes és olimpiai 4. helyezett magyar vízilabdázó. Tóth Franka a napokban érettségizik a budapesti Osztrák Iskolában és már nagyon várja a találkozást új csapattársaival.

Névjegy

Név: Tóth Franka
Születési idő: 2001.04.04.
Születési hely: Bologna, Olaszország
Magasság: 187 cm
Poszt: bedobó, erőcsatár
 

Sikerei

U18-as Európa-bajnoki bronzérmes (2018)
U17-es Világbajnokság 4. helyezett (2018)
Európa bajnokság ezüstérmes (2017)
 

Pályafutás

BEAC Újbuda 2019/2020
Vasas Akadémia 2018/2019